A demokráciák egyik különleges értéke, a demokratikus társadalmi nyilvánosság alapja a vélemény kinyilvánításának, a békés és szervezett demonstráció szabadsága.

A tüntetések különleges események, ahol az emberek közös véleménye általában szervezett, békés formában jelenik meg. Vannak azonban kirívó esetek is, mint például a 2006-os magyarországi események. Az októberi tüntetések és rendbontások alapján később részletesen vizsgálnom tanulmányomban, hogy hol húzódik meg a szólásszabadság, a gyűlöletbeszéd és az uszítás határa. Fontos beszélni arról, meddig húzódik a személyek gyülekezési szabadságának határa, illetve milyen jogok és érdekében korlátozhatják azt.

Fontos kérdés az is, hogy egy tüntetést mi vált ki, milyen környezetben zajlik, hogy fogadja a társadalom és a politikai élet, továbbá az, hogy mik az eredményei, következményei. Ezekkel a kérdésekkel majd a későbbiekben bővebben foglalkozom.

Most azonban a gyülekezés szabadságának esetében is megvizsgálnám a különböző megfogalmazásokat, továbbá azt, hogy mi a valódi tartalma az egyesülési szabadságnak, mint alkotmányosan alapvető emberi jognak.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 20. cikke a következőképp ír a gyülekezés szabadságáról:

„1. Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
2. Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni.”[1]

Ebben az esetben még elég röviden és tömören fogalmazzák meg a gyülekezés szabadságának alapjait és határait.

A később megszövegezett Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 11. cikkében a következő rendelkezések olvashatók:

„1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát.

2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a cikk nem tiltja, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását a törvény korlátozza.”[2]

Az első szakaszban megjelenik a szakszervezetek alapításának joga, ami a gyülekezési joghoz társult. A második bekezdésben pedig kiemelik a korlátozás feltételeit, lehetőségeit.

Ezekhez képest a magyar alkotmány így fogalmaz a gyülekezés szabadságáról, amit a véleménynyilvánítás egyfajta megnyilvánulásaként a kiemelt védelmet élvező kommunikációs alapjogok tagjaként kezel. Továbbá az alkotmányban megfogalmazzák, hogy az országnak biztosítania kell jog gyakorlásának szabadságát.

„62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.

(2) A gyülekezési jogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.

(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.

(3) Az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”[3]

Azonban meg kell jegyezni, hogy a magyar szabályozás több helyen még hiányokkal, pontatlanságokkal küszködik.

Elsőként a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával foglalkoznék. Mindkét terminus az alapvető emberi jogok köréhez tartozik. Minden ember elidegeníthetetlen joga véleményének szabad kinyilvánítása, és erről már régóta írásos formában is megegyeztek a különböző nemzetek. Az egyes országokban azonban máshogy határozták meg a kifejezés szabadságának határait és lehetőségeit, másképp alakult ki az erre vonatkozó szabályozási rendszer. Nem mindegy, hogy álláspontunkat milyen formában és közegben tesszük szóvá. Bár a jogszabályozás rendszerében kiemelt helyet foglal el a véleménynyilvánítás szabadsága, mégis alapvetően fontos, hogy embertársaink kárára nem érvényesülhet, ezért bizonyos, jól indokolt esetekben korlátozható. Például jogszabályi korlátot jelent a becsületsértő tartalmú valótlan tények állítása.

A következőkben elsősorban a szólásszabadság eltérő meghatározásaival foglalkozom.

   John Milton már az 1600-as évek közepén úgy vélte, hogy a szólás szabadságát az igazság keresésének joga legitimálja – írja ezt Halmai Gábor „A kommunikációs jogokról című értekezésében"[1]

A XX. században az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja, Holmes bíró különvéleményében kifejti, hogy az igazság megtalálásához alapfeltétel a nézetek folyamatos ütköztetése. Később ő dolgozta ki a „clear and present danger”, vagyis a „nyilvánvaló és közvetlen veszély” tesztjét, ami kijelölte a szólásszabadság határát. Eszerint azt kell vizsgálni a jog korlátozásakor, hogy a közlés egyértelmű és azonnali veszéllyel fenyeget-e.

Majd megszületett a még ide kapcsolódó O’Brien teszt, ami szerint a korlátozás mértéke nem mehet túl azon a határon, amit a védendő érték mindenképpen megkíván.

A következőkben a különböző nemzetek egyezményeinek, alkotmányainak szólásszabadságra vonatkozó részét idézném.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában a XVIII. században már megfogalmazzák, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága minden egyes személy joga, de az egyén felelősséggel is tartozik a nyilvánosságra hozott kifejezésekért. A Nyilatkozat szövege magyarul így hangzik: „A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben.”[2]

Valamivel később az amerikai alkotmány első kiegészítése is biztosítja a véleménynyilvánítás, a vallás és békés gyülekezés szabadságát mindenki számára.

Az ENSZ által – vagyis nemzetközi szinten - 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikke a következőképpen fogalmaz a kifejezés szabadságáról: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”[3] Ebben a megfogalmazásban már megjelenik az a gondolat, hogy a szólást tartalma miatt nem korlátozhatják.

Később, Az Európa Tanács által 1953-tól hatályba lépett Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 10. cikkelye védi a kifejezés, a véleménynyilvánítás szabadságát:

„1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.

2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”[4] Az idézett cikkben már felvetődik a korlátozás problémája. Pontosabban, hogy milyen okokból szabhatnak határt a vélemények nyilvánosságra hozatalában.

A magyar alkotmány szövege megfogalmazza azt, hogy a vélemény és a sajtó szabadságát védeni kell, függetlenül annak erkölcsi-, vagy igazságtartalmától:

„61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”[5]

Halmai Gábor álláspontja szerint a véleménynyilvánításhoz való jog fontos helyet tölt be az alapjogok, a kommunikációs alapjogok között, „tulajdonképpen »anyajoga« többféle szabadságjognak”⁵, bár ez a jog is korlátozható, de csak nagyon kevés joggal szemben. A szerző úgy látja, hogy a különböző álláspontok kifejezésre juttatása a „fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele”.[6] A saját megítélésem szerint is rendkívül fontos egy állam, egy közösség életének fejlődéséhez a nézetek ütköztetése, a szólás szabadsága segíthet a közös ügyek vitás kérdéseinek eldöntésében. A szólás és véleménynyilvánítás szabadsága világszintű, örök érték, ami nem függ a különböző országok politikai, vallási, erkölcsi, kulturális tradícióitól. Ezzel együtt

[2]Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, 1789, XI. cikk.

Értekezésemben a tüntetések témakörét fogom elsősorban vizsgálni. Érdekel, hogy milyen hatással van az emberekre, a politikára egy-egy demonstráció.

A későbbiekben foglalkozok az ide vonatkozó általános jogi háttérrel, a jogszabályok változásával, illetve a szabályozás hatékonyságával. A szakirodalmi háttér segítségével vizsgálom a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, és a témával kapcsolatos problémás területeket, eseteket. Ezen kívül tanulmányozom majd a különböző demonstrációk kiváltó okait, következményeit.

Foglalkozni szeretnék az állampolgárok reakciójával, ítéletükkel a tüntetések lefolyásáról és azok fejleményeiről. Interjúk segítségével elemezném a vezéregyéniségek szerepét, hatását a résztvevő kszemszögéből, továbbá a média esetlegesen torzító hatását, befolyását egy ilyen esemény kapcsán.

A tanulmányban kitérek a mindenkori kormányzat erőszakszervezeteinek fellépéseire, azok jogszerűségére, mindezek hatásaira a tüntetőkre, a szimpatizánsokra és az ellenzék véleményére. Összehasonlítom a békés demonstráció és az erőszakos, rendbontásba torkolló tüntetés lefolyását, eredményességét.

Vizsgálnám még a különböző megmozdulások és a nemzeti ünnepek, a kollektív tudat összefüggéseit. Konkrét példaként a 2006-os magyarországi fejleményeket venném alapul. A 2006. októberi eseményeket, tüntetéseket elemezem majd a résztvevők interjúi és a megjelenő híranyagok segítségével. Megvizsgálnom a demonstrációk televízióban való reprezentációját, az esemény különböző szemszögekből való értelmezéseinek megjelenését.

Az elmúlt néhány évben Magyarországon a gazdasági és politikai változások mellett egyre aktuálisabbá vált a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának problémája, különösen tüntetések alkalmával. Érdekel az a mód, ahogy az állampolgárok egy-egy megmozdulás, tüntetés alkalmával közösen megpróbálják egységes véleményüket eljuttatni mindenkihez, elsősorban természetesen az ország vezetőihez. Meglátásom szerint nem mindegy, hogy ez a próbálkozás milyen formában megy végbe. Különbséget kell tenni a között a módszer között, mikor a polgárok a hatóságokkal is együttműködve, békésen, szervezetten állnak nyilvánosság elé véleményük kifejtésére, és a között a mód között, mikor egy tüntetés rendbontásba torkollik. Régóta foglalkoztat, hogy vajon melyik út a célravezetőbb, és mennyiben fontos az, ahogy ezek az események a médiában megjelennek a többi ember számára.

A 2006-os események, véleményem szerint, egyesítik a szólásszabadság, a demonstrációk, a nemzeti ünnepek szerepének problémáját. Ezen történések érdekes kérdéseket vetnek fel, és elemzésük sok mindenre rávilágíthat, például a véleménynyilvánítás és a tüntetések kérdéseire is.

Számomra érdekes, vizsgálandó terület az is, hogy a tüntetés hol és milyen körülmények között zajlik, illetve a nézetek és vélemények kifejezésre juttatása a céljának megfelelő helyen és időben zajlik-e.

A következőkben néhány alapvető szakirodalmi háttért tekintek át.