Elsőként a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával foglalkoznék. Mindkét terminus az alapvető emberi jogok köréhez tartozik. Minden ember elidegeníthetetlen joga véleményének szabad kinyilvánítása, és erről már régóta írásos formában is megegyeztek a különböző nemzetek. Az egyes országokban azonban máshogy határozták meg a kifejezés szabadságának határait és lehetőségeit, másképp alakult ki az erre vonatkozó szabályozási rendszer. Nem mindegy, hogy álláspontunkat milyen formában és közegben tesszük szóvá. Bár a jogszabályozás rendszerében kiemelt helyet foglal el a véleménynyilvánítás szabadsága, mégis alapvetően fontos, hogy embertársaink kárára nem érvényesülhet, ezért bizonyos, jól indokolt esetekben korlátozható. Például jogszabályi korlátot jelent a becsületsértő tartalmú valótlan tények állítása.

A következőkben elsősorban a szólásszabadság eltérő meghatározásaival foglalkozom.

   John Milton már az 1600-as évek közepén úgy vélte, hogy a szólás szabadságát az igazság keresésének joga legitimálja – írja ezt Halmai Gábor „A kommunikációs jogokról című értekezésében"[1]

A XX. században az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja, Holmes bíró különvéleményében kifejti, hogy az igazság megtalálásához alapfeltétel a nézetek folyamatos ütköztetése. Később ő dolgozta ki a „clear and present danger”, vagyis a „nyilvánvaló és közvetlen veszély” tesztjét, ami kijelölte a szólásszabadság határát. Eszerint azt kell vizsgálni a jog korlátozásakor, hogy a közlés egyértelmű és azonnali veszéllyel fenyeget-e.

Majd megszületett a még ide kapcsolódó O’Brien teszt, ami szerint a korlátozás mértéke nem mehet túl azon a határon, amit a védendő érték mindenképpen megkíván.

A következőkben a különböző nemzetek egyezményeinek, alkotmányainak szólásszabadságra vonatkozó részét idézném.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában a XVIII. században már megfogalmazzák, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága minden egyes személy joga, de az egyén felelősséggel is tartozik a nyilvánosságra hozott kifejezésekért. A Nyilatkozat szövege magyarul így hangzik: „A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben.”[2]

Valamivel később az amerikai alkotmány első kiegészítése is biztosítja a véleménynyilvánítás, a vallás és békés gyülekezés szabadságát mindenki számára.

Az ENSZ által – vagyis nemzetközi szinten - 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikke a következőképpen fogalmaz a kifejezés szabadságáról: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”[3] Ebben a megfogalmazásban már megjelenik az a gondolat, hogy a szólást tartalma miatt nem korlátozhatják.

Később, Az Európa Tanács által 1953-tól hatályba lépett Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 10. cikkelye védi a kifejezés, a véleménynyilvánítás szabadságát:

„1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.

2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.”[4] Az idézett cikkben már felvetődik a korlátozás problémája. Pontosabban, hogy milyen okokból szabhatnak határt a vélemények nyilvánosságra hozatalában.

A magyar alkotmány szövege megfogalmazza azt, hogy a vélemény és a sajtó szabadságát védeni kell, függetlenül annak erkölcsi-, vagy igazságtartalmától:

„61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

(3) A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”[5]

Halmai Gábor álláspontja szerint a véleménynyilvánításhoz való jog fontos helyet tölt be az alapjogok, a kommunikációs alapjogok között, „tulajdonképpen »anyajoga« többféle szabadságjognak”⁵, bár ez a jog is korlátozható, de csak nagyon kevés joggal szemben. A szerző úgy látja, hogy a különböző álláspontok kifejezésre juttatása a „fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele”.[6] A saját megítélésem szerint is rendkívül fontos egy állam, egy közösség életének fejlődéséhez a nézetek ütköztetése, a szólás szabadsága segíthet a közös ügyek vitás kérdéseinek eldöntésében. A szólás és véleménynyilvánítás szabadsága világszintű, örök érték, ami nem függ a különböző országok politikai, vallási, erkölcsi, kulturális tradícióitól. Ezzel együtt

[2]Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, 1789, XI. cikk.