A demokráciák egyik különleges értéke, a demokratikus társadalmi nyilvánosság alapja a vélemény kinyilvánításának, a békés és szervezett demonstráció szabadsága.

A tüntetések különleges események, ahol az emberek közös véleménye általában szervezett, békés formában jelenik meg. Vannak azonban kirívó esetek is, mint például a 2006-os magyarországi események. Az októberi tüntetések és rendbontások alapján később részletesen vizsgálnom tanulmányomban, hogy hol húzódik meg a szólásszabadság, a gyűlöletbeszéd és az uszítás határa. Fontos beszélni arról, meddig húzódik a személyek gyülekezési szabadságának határa, illetve milyen jogok és érdekében korlátozhatják azt.

Fontos kérdés az is, hogy egy tüntetést mi vált ki, milyen környezetben zajlik, hogy fogadja a társadalom és a politikai élet, továbbá az, hogy mik az eredményei, következményei. Ezekkel a kérdésekkel majd a későbbiekben bővebben foglalkozom.

Most azonban a gyülekezés szabadságának esetében is megvizsgálnám a különböző megfogalmazásokat, továbbá azt, hogy mi a valódi tartalma az egyesülési szabadságnak, mint alkotmányosan alapvető emberi jognak.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 20. cikke a következőképp ír a gyülekezés szabadságáról:

„1. Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
2. Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni.”[1]

Ebben az esetben még elég röviden és tömören fogalmazzák meg a gyülekezés szabadságának alapjait és határait.

A később megszövegezett Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről 11. cikkében a következő rendelkezések olvashatók:

„1. Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a másokkal való egyesülés szabadságához, beleértve érdekei védelmében a szakszervezetek alapítását és az azokhoz való csatlakozásnak a jogát.

2. E jogok gyakorlását csak a törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megakadályozása, a közegészség, az erkölcsök, illetőleg mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. Ez a cikk nem tiltja, hogy e jogoknak a fegyveres erők, a rendőrség vagy az államigazgatás tagjai által történő gyakorlását a törvény korlátozza.”[2]

Az első szakaszban megjelenik a szakszervezetek alapításának joga, ami a gyülekezési joghoz társult. A második bekezdésben pedig kiemelik a korlátozás feltételeit, lehetőségeit.

Ezekhez képest a magyar alkotmány így fogalmaz a gyülekezés szabadságáról, amit a véleménynyilvánítás egyfajta megnyilvánulásaként a kiemelt védelmet élvező kommunikációs alapjogok tagjaként kezel. Továbbá az alkotmányban megfogalmazzák, hogy az országnak biztosítania kell jog gyakorlásának szabadságát.

„62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.

(2) A gyülekezési jogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.

(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog alapján nem hozható létre.

(3) Az egyesülési jogról szóló, valamint a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”[3]

Azonban meg kell jegyezni, hogy a magyar szabályozás több helyen még hiányokkal, pontatlanságokkal küszködik.